Mit jelent számodra anyának lenni? Hogyan életed meg az anyaságot?
Felszállt a rózsaszín köd. Nem most. Akkor, amikor felsírt. Sőt attól a pillanattól, hogy megfogant. A terhességemet végig láttam. Láttam, hogy addig szeretnék edzeni, amíg jól érzem magam. Láttam, hogy arra fogok törekedni, hogy természetes úton szülessen meg a gyermek. Azt persze már nem láttam, hogy már a 33. héten meg akar születni, azt se láttam, hogy a 34. hét 5 napján mindössze 2 óra vajúdás után veszi élete első levegőjét végül. Bár gondolhattam volna, hogy ő fogja ezt is irányítani. Mert onnantól kezdve, hogy megfogant, átvette a kormányrudat. Én voltam a gazdatest ő pedig a kisfőnök. Ezt egyél, ekkor, annyit igyál, nehogy többet, mert akkor bizony jön a rosszullét, most túl sokat edzettél, nesze 2 hét kényszerpihi…. Nem akkor születek meg, amikor kellene, mert már türelmetlen vagyok, látni akarlak és különben is, szűk már itt a hely ( ezt kb 3 évesen közölte velem, amikor a babák születéséről beszélgettünk és elmeséltem az ő születésének körülményeit és megkérdeztem, miért jött előbb a vártnál)
Elly Fairytale fotója a Pexels oldaláról
A szülés utáni résszel viszont nem igazán terveztem. Azt az egyet tudtam, hogy szoptatni szeretném, ameddig lehet. De amúgy egy nagy fekete folt volt. Mivel előbb jött, lelkileg még nem álltam rá készen. Az első 6 hét olyan volt, mintha álmodnék. Az volt a kényszerképzetem, hogy egyszer csak felébredek, 16 éves vagyok, épp táncversenyre megyünk. Persze az anyai ösztönöm működött, elláttam, pelenkáztam, szoptattam, mert szerencsére volt elég tejem, méricskéltem, fejtem, böfiztettem és szépen fejlődött is, de egy masszában éreztem magam és mechanikusan végeztem a dolgom. Nem éreztem, hogy ő az én lányom. Egy baba volt. Egy bőrkontaktus hozott vissza a jelenbe. Egyszer nagyon sírt, nem tudtam megnyugtatni sehogy sem. Aztán bevillant, hogy mi lenne, ha a mellkasomra fektetném és hallaná a szívverésem, teljes bőrkontaktussal. A gondolatot tett követte, majd pillanatok alatt megnyugodott és elaludt. Ez volt az a momentum, amikor megérkeztem anyai mivoltomba. A felismerés feloldott bennem egy gátat, átszakadt. A gátszakadásra leginkább jellemző, hogy ami feltornyosult mögötte, az elemi erővel mindent elsöpör. Ez történt velem is. Elöntöttek az érzelmek és minden, ami ezzel jár, legalábbis nálam. Percekig tartó sírásrohamban törtem ki, ami elég nehéz volt, mert ugye a gyerek ott pihent végre a mellkasomon.
Szóval az én anya válásom nem egy tündérmese. Meglátni és megszeretni koránt sem egy pillanat műve volt. Amúgy van olyen, vagy csak tényleg a mesében? Vagy csak kergetünk egy álmot, egy vágyat, hogyha már 9 hónapig megosztottuk vele mindenünket, akkor azonnal kell szeretni, mert különben rossz anya vagyok?
Azóta eltelt majdnem 6 év. Nem tudtam, hogy tudok valakit ennyire szeretni, mint ahogy őt szeretem. Persze voltak hullámvölgyek, a dackorszak, és még lesznek is, pl: kamaszkor. De csak a hajam lett őszebb és kicsit kevesebb, az érzéseim nem változtak. Sőt!
Megtanultam együtt élni a kicsi énemmel. Aki ugyanolyan szeleburdi és szétszórt mint én. Aki képtelen egy dologra koncentrálni, ő, ugyanúgy, mint Chuck Norris, az összesre akar figyelni, pont, mint én! Aki annyira tud szeretni, hogy néha nem is tudom, hogy megérdemlem-e. Aki minden nap tanít. Hol arra, hogy egy nyári zápor kellős közepén milyen jó is a pocsolyákban felhőtlenül ugrálni, miközben a nyári eső simogatja a bőröd, hol arra, hogy bizony saját magamba kell néznem, ha azt látom, hogy ő nyugtalan, hisztis, mert lehet, hogy csak engem tükröz vissza.
Anyának lenni nem könnyű! Nem csak azért, mert nincs időd semmire sem, hanem azért is mert a gyerek egy tükör. Aki bizony nem görbén, hanem a teljes önvalódban tükröz vissza. Minden hibáddal, erényeddel együtt!
Te hogy látod magad ebben a tükörben? Hogyan éled meg az anyaságodat? Kiteljesedtél benne? Netán bekorlátozva érzed magad? Vagy valamiben bekorlátoz, de más területen kiteljesít? El tudod fogadni, könnyen jön vagy küzdesz, kapaszkodsz tíz körmöddel?
Hidd el, nincs se rossz se jó anya! Anya van! Ember van! Akinek lehetnek szélsőséges érzelmei, aki lehet fáradt, aki hibázhat, aki bizony lehet türelmetlen. Te megengeded magadnak, hogy felülj az érzelmi hullámvasútra, ahol megélhetsz elképesztő boldogságot és feneketlen(nek tűnő) mélységet vagy kizárod az érzelmeket, nem engeded, hogy elhatalmasodjanak rajtad?
Ha felülsz a hullámvasútra melyik típus vagy? Aki az első sorban felemelt kézzel, teli vigyorral üli végig a menetet és örömében sikítozik, vagy a harmadik sorban ülsz, szorítod a korlátot, becsukod a szemed és azon imádkozol, hogy legyen már vége és lehetőleg ép ésszel úszd meg? Bármelyikre is esett a választásod, jól érzed magad benne? Ez tényleg te vagy? Vagy esetleg ezt várják el tőled?
Ha úgy érzed, hogy kicsúszott a lábad alól a talaj, nem tudod, hogy merre, milyen úton és hogyan indulj el, vagy menj tovább, keress bizalommal! Segítek neked felismerni a saját túraútvonal jelzéseidet, hogy eljuss ahhoz a helycsúcshoz, ahhoz a célhoz, ahhoz az anyai képhez, amit elképzeltél magadnak. Aki mindig is ott volt benned, csak még nem sikerült előhozni, mert túl nagy volt körülötted a zaj!
